Az én Agatha Christie mániám kb. két éve kezdődött. Talán akkor, mikor tizedikben az egyik regény, a Tíz kicsi néger még kötelező olvasmány is volt. Aki ismer, tudja, hogy nem minden könyvet szokásom elolvasni, és ez ezzel is így volt. Mikor aztán ez kiderült, mindenki értetlenkedve nézett, hogy „miért, hiszen az nagyon jó!” Igazuk volt, mert bár azóta nagyon sok könyvét elolvastam az írónőnek, máig az az egyik kedvencem. Nem túlzás, ha azt mondom, mindenkinek el kell olvasnia, ha krimit szeretne olvasni, mert garantálom, nem fog csalódni.

Szóval visszatérve rám, azon a nyáron faltam az Agatha Christie krimiket. Egyrészt azért, mert rövidek, másrészt azért, mert nem sikerült letennem őket. Folyamatosan pörögnek az események, mindig történik valami, valami váratlan, megdöbbentő vagy éppen izgalmas. A két „főszereplőt” is meg kell említeni. Hercule Poirot és Miss Marple közül valamelyikük mindig szerepet kap a könyvekben, ők derítenek fényt az igazságra. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan és zseniálisan tudnak rájönni mindenre, és leleplezni az igazságot, legtöbbször olyan esetekben, amik mindenkinek, még a rendőrök számára is teljesen egyértelműnek tűnnek. Mindig a legjobb pillanatban teremnek ott, nyomoznak, vizsgálódnak, és aztán a szereplőket, gyanúsítottakat összegyűjtve, a végén elmondják, mire jutottak. És persze mindig sikerül megoldaniuk az ügyeket, amikbe belekeverednek, így vagy úgy.

Azt szeretem a legjobban, hogy teljesen kiszámíthatatlan a végkifejlet. Eddig minden esetben úgy álltam neki az olvasásnak, hogy most aztán rájövök, hogy ki lesz a gyilkos, és akkor sikerélménnyel zárul a folyamat. Persze, ez soha nem sikerült, Agatha mindig átvert, volt, hogy a legutolsó oldalon. A hatás nem marad el, általában lesokkol az a gondolkodás és az a kivitelezés, ami a gyilkosságok mögött van. Már egy ideje nem olvastam tőle semmit, most viszont visszatértem a gyökerekhez. A most ajánlott könyve nem a legjobb, amit olvastam tőle, de azért elég rendesen hozza a színvonalat.

Az öt kismalac

Ebben a regényben egy olyan gyilkosságról van szó, ami nem a jelenben történik, hanem a múltban. Pontosabban 16 évvel ezelőtt. Poirot itt nem szereplőként kerül bele az eseményekbe (mint általában), csak egy megbízást kap. Felkeresi egy Cara nevű hölgy, aki még ötéves kislány volt, amikor az anyja megmérgezte az apját, majd nem sokkal később, miután elítélték, ő maga is meghalt. A lány szeretné tudni, mi történt pontosan, valóban az anyja volt-e a tettes, mivel a rossz családi hírnév a házasságát is akadályozza. Poirot természetesen elvállalja az ügyet, és felkeresi azt az öt embert, akik akkor érintkeztek a házaspárral, és közük lehetett a gyilkossághoz. Az asszonyt minden kétség nélkül ítélték el, de ha valaki más volt a gyilkos, akkor csak az öt ember közül lehetett valaki… Vagy öngyilkosság történt? Poirot kedvenc módszerével, a személyiségek elemzésével, pszichológiával dolgozik, az öt beszámolót összevetve oldja meg a rejtélyt. A gyilkos persze most is az, akit az elején biztosra kizárunk...

Agatha amellett, hogy mindig megvezet, azt is eléri, hogy csak a kimondott dolgokra koncentráljunk. Annyira a szánkba rágja a körülményeket, hogy eszünkbe sem jut máshol keresni a megoldást. Hiába gondolkozunk folyamatosan a gyilkos kilétén, nem tudunk elszakadni a tényektől és az általánosításoktól. Aztán a végén a fejünket verjük a falba, hogy miért nem gondoltunk erre, hiszen olyan egyértelmű.

Nagyon tetszett ez a regény is, hiába volt egy régi eseményről szó, és nem a szemünk előtt történt a dolog. Mindenkinek, de tényleg mindenkinek ajánlom, főleg annak, aki egy rövid, de annál izgalmasabb olvasmányra vágyik.

És hogy Poirot vagy Miss Marple? Biztosan vannak rajongói klubbok, de ezt már mindenkinek magának kell eldöntenie, nem lesz egyszerű. De vigyázat, ha ez az első ilyen könyved, legyen nálad egy második is, mert függővé tesz!

Tóth-Stella Zita (AKG, 12. évf.)

Agatha Christie: Öt kismalac (Five Little Pigs, 1943)

LIKE - értesülj az új cikkekről!