A világon közel 300 millió ember szorong, és ebbe beletartozik a tinédzserek 32 százaléka is.

A szorongásnak több fontos oka is van. Közismert, hogy a mai világban az elvárások nagyon magasak, legalábbis sok tinédzser érzi így. Reggeltől délutánig végig óráink vannak, ha hazaérünk, akkor pedig tanulás, mivel a tanulmányi átlagunkat meg szeretnénk tartani. El sem tudom mondani, milyen nehéz egyensúlyban tartani az időt: az iskolát, a különféle szakköröket és sportköröket, a családdal is kell időt tölteni, saját magunkra és a pihenésre is kell idő, és esetleg még bele kéne férjen a barátokkal való találkozás is. Kezd olyan lenni, mint a kötéltáncolás, és már csak az a kérdés, mikor dőlünk el egy kicsit az egyik irányba, és veszítjük el a kontrollt. Ez szerintem másokkal is így van, hiszen én még csak hetedikes vagyok, és el sem tudom képzelni, mit élhet át egy felsőbb éves vagy akár egy egyetemista. A felnőttek pedig mindezek mellett vezetnek egy egész háztartást is. Egyszóval, már fiatalabb korunktól rajtunk van ez a nagy nyomás. Különösen akkor, ha egyes szülők másokhoz hasonlítják a gyerekük teljesítményét, és elvárják tőle, hogy jobb legyen, mint a többieké. Ez nemcsak hogy rontja a kapcsolatot közöttük, hanem a terhelésüket is növeli.

Nemcsak a követelmények nagyok, meg az időbeosztás necces, hanem a családon belüli viszály is stresszel, egyre több családban válnak el a szülők. Az előző osztályomban alig voltunk huszonnégyen, és az osztály felének a szülei már nem voltak együtt. Úgy gondolom, hogy legtöbbször ez lehet a jobb választás, hiszen másképpen a gyerek nem lenne jó környezetben. Sajnos vannak olyan esetek, amikor még akkor is viszály van a szülők között, amikor már el vannak válva, ez pedig tükröződik a gyermek viselkedésében. Az embernek nélkülözhetetlen egy szülői példakép, és egy támasz, akire mindig is számíthat.

És akkor még ott van a közösségi média is, a negatív hatások között. Ez alatt nem azt értem, hogy romlik a szemünk, ha túl sokat nézzük a képernyőnket, hanem hogy mennyi minden késztet minket arra, hogy összehasonlítsuk magunkat a tökéletesnek tűnő emberekkel. Ez hosszútávon egyrészt teljesen megváltoztatja a magunkról alkotott képünket, tönkreteszi a magabiztosságunkat, másrészt ezek után csak a hibáinkat fogjuk látni saját magunkban, és sok idő lesz, mire újra el tudjuk fogadni önmagunkat. Pedig legtöbbször a fele se igaz annak, amit látunk a neten, mindenki arra törekszik, hogy a hibátlan életét, alakját, jegyeit, családját stb. mutassa be a közösségnek. Pedig mindenki különbözik, és nincs egy ,,norma” amit el kéne érnünk.

Ha ismersz valakit, aki ilyesmikkel küzd, vagy esetleg magadra ismertél az előző sorokban, tudd, hogy ezeket a problémákat senkinek se kell magában tartania és nem tesz jót, ha nem beszélünk róla. Ezért van sok segélyhívó vonal, vagy az iskolai pszichológus is szívesen segít, bizalommal fordulj hozzájuk.

Felhasznált irodalom, források:
https://www.singlecare.com/blog/news/mental-health-statistics/
https://www.newportacademy.com/resources/mental-health/teen-anxiety-statistics/

Solomon Márta (AKG, 7. évf.)

LIKE - értesülj az új cikkekről!