Nemrég Prágába utaztunk a családommal, hogy kipihenjük magukat és élményeket szerezzünk.

Autóval utaztunk, és ez négy tesóval elég neccesre sikeredett. Olvasni szerettem volna, de mondanom se kell, hogy nem igazán volt erre lehetőségem. Amikor megérkeztünk, kipakoltunk, és mivel későre járt, elmentünk vacsorázni a szállással szemben lévő étterembe. Csehország nagyon híres az ételeiről és a söréről (az utóbbit nem kóstoltam) – nem csalódtunk ebben.

Másnap a prágai várnegyedet látogattuk meg, erről egyből Buda és a vár környéke jutott eszembe. Nagyon nagy volt a vár, és gyönyörűen megőrizte a stílusát, még abból az időkből, amikor építették.

Prágai várnegyed

A tér mellett gyönyörű kilátás fogadott minket, és egy copy Eiffel-torony. Ennek a toronynak az a története, hogy nem volt elég pénze Csehországnak, viszont ugyanolyan nagy tornyot szerettek volna (mint Párizsban), ezért a dombra építették, így ugyanakkora lett a végeredmény, mint az eredetinél. Cseles megoldás…

Prágai Eiffel-torony

Utána még sokáig járkáltunk a városban, és szebbnél szebb dolgokat tekintettünk meg. Minden kötelező nevezetességet végiglátogattunk: Károly híd, Óváros tér¸ Wallenstein park, Vencel tér, Arany utcácska.

Károly híd

Wallenstein park

Amikor visszatértünk a hotelbe, a Snap Map segítségével kiderült, hogy az egyik évfolyamtársam, Blanka is Prágában van. Sajnos az utazásunk alatt mindig elkerültük egymást.

Másnap a Kafka múzeumba látogattunk el, ahol megismertem egy számomra eddig ismeretlen írót, Kafkát. Érdekes élete volt, biztos hasznos lesz irodalomórán egy kis háttértudás.

Kafkáról egy kép, a múzeumból

Útközben megálltunk egy étteremben, ahol játékvonatok hozták ki az ételeket, italokat. Azért ez az étterem nem a nagy választékáról lett híres, mivel hamburger ketchuppel és hamburger ketchup nélkül volt a választék. Ha nem voltál gyors, a vonat visszacafflatott a konyhába, és te étel nélkül maradtál.

Sínek a konyhából

Amikor végeztünk az ebéddel, kifelé menet fel kellett nyitni a sínt, mert az volt az egyetlen átjáró. Viszont amikor én átmentem, a vonat is arra közeledett, amit én nem vettem észre, így majdnem „elütött”. De a pincér szerencsére gyorsan megnyomta a vészgombot, így leállt a vonat. Egyébként, ha nekem jött volna a vonat, nem nekem lett volna bántódásom, csak a vonat tört volna össze –meglátszott a pincéren, hogy nem kívánta, hogy egy vonattal kevesebb legyen.

A napunkat a Mucha múzeumba fejeztük be. Mucha egy világhírű festő, nagyon jellegzetes stílusban festett, ami az ő idejében is nagy népszerűségnek örvendett – és ez ma sem változott.

Mucha múzeumból a kedvenc képeim

Másnap reggel a zsidónegyed felé vettük az irányt, ahol káprázatos zsinagógákat tekintettünk meg. Ezt követően átmentünk a Prágai Zsidó Múzeumba, ahol fel volt írva 80 ezer Csehországban élő zsidó neve, akiket elhurcoltak a munkatáborokba. Nagyon nyomasztó érzés volt ezeket látni, és féltem belegondolni, hogy mi lett volna, ha az én családom is akkor élt volna, és így bántak volna velünk, ahogy ezt a II. világháborúban tették. A múzeum után átmentünk a mellette lévő temetőbe, ahol majdnem elsírtam magam, annyira szomorú látványt nyújtottak az egymás hegyén-hátán, szorosan egymás mellett lévő sírok.

Az ezutáni napon jött el a hazautazás ideje, amit egyáltalán nem vártam. Egyrészt a hétfői természettudomány részteszt miatt, másrészt meg azért, mert Prága csodaszép, és még nagyon sokáig maradtam volna.

Kovach Alma Anna (AKG, 7. évf.)
A szerző képeivel

LIKE - értesülj az új cikkekről!