Október 18-án mutatták be a Müpában a Recirquel társulat legújabb előadását, a My Landet. Olyan szerencsés voltam, hogy a családból egyedül én elmehettem. Ugyanis úgy elkapkodtak minden jegyet, hogy anyukám már csak egyet tudott venni. Kivételes alkalom volt, engem nagyon megfogott a darab.

Először is tisztázzuk, hogy mi is az a Recirquel társulat, és mi az a stílus, az újcirkusz, aminek ők a képviselői. Az újcirkuszt nevezhetjük kortárs cirkusznak is. Ez egy, a 70-es években megjelenő cirkuszi irányzat, mely szakított a klasszikus cirkusz hagyományaival. Röviden összefoglalva, elhagyta az állatokat, a porondmestert, a különálló, egymástól független produkciókat. Ehelyett újraértelmezte a cirkusz fogalmát, és a műsorszámokat valamilyen cselekmény, történés, téma köré fűzte fel. Úgy is mondhatjuk, hogy ez a műfaj a színház, a tánc és a cirkusz ötvözete, amiben kiemelkedő szerepet kapnak az érzelmek, a látványvilág és a zene. Ebben a műfajban már nem csupán a lélegzetelállítás a cél, esztétikai élményt nyújt, sőt, továbbmegyek, elgondolkoztat. Ennek a műfajnak a legfőbb hazai képviselője a Vági Bence koreográfus-rendező által alapított Recirquel Újcirkusz Társulat, akik mostanra már Magyarország és a világ számos pontjára eljutottak.

Engem már az első előadásuk, A cirkusz az éjszakában megnézése után magával ragadott a társulat varázsa, azóta két további előadásukat láttam, most ősszel pedig megnéztem a legújabbat is, a My Landet.

A My Land számos újítással rukkolt elő. Egyrészt először dolgozott a rendező külföldi, rendkívül tehetséges ukrán artistákkal. Fontos célja volt, hogy merítsen az ő történetükből, eredetükből, másféle világnézetükből. Másrészt úgy éreztem, hogy a korábbi, nagyon látványos díszleteket, háttereket és eszközöket egészen lecsupaszította. Lefinomultságra törekedett, a látványvilág mégis csodálatos volt. Illetve még nagyobb hangsúlyt kapott a lélegzetelállító akrobatika és a tánc.

Az előadás témája a haza, az anyaföld és az emberek kapcsolata volt. Egészen visszanyúlt a gyökereinkhez. Mindössze hét művészt láthattunk, az ő útjukat, útkeresésüket követhettük mi is. A jelmezek és a művészi effektusok egészen egyszerűek voltak. A díszlet egyetlen fantasztikus ötleten alapult: a színpadot egy üvegből készült emelvény képezte, amit leszórtak valamilyen anyaggal. Emiatt olyan hatása volt, mintha a táncosok a csupasz homokban, földben mozognának. Az üveglapot olykor megvilágították alulról, még sejtelmesebb látványvilágot kölcsönözve ezzel a táncnak. Amit még külön megemlítenék, az a zene volt, ebben is törekedtek a hagyományos, népies motívumokra. Egészen érdekes egysége volt ez a hagyományos, a tradicionális és a kortárs, újító szemléletnek.

Magával ragadott az az ősi világ, amit megteremtettek. Sokszor éreztem azt, mintha nem is embereket néznék. Állatias mozdulataiknak, jelmezüknek és a díszletnek köszönhetően teljesen elvonatkoztattam attól, hogy ők is csak akrobaták, emberek. Éppen emiatt nagyon zavart, hogy az egyes részek utáni szünetben elkezdett tapsolni a közönség, minden egyes ilyen szünet során kizökkentem abból a transzból, amibe kerültem.

Ahogy haladt az előadás, megelevenedett a színpadon a szerelem, a testvériség, a születés. Közben pedig egyre kevesebb homok maradt, egyre jobban lecsupaszodott a színtér. Ezzel együtt azt éreztem, hogy valaminek a kihalását, megsemmisítését nézem. Értelmezésemben megjelent, ahogy egyre inkább elvesztjük a kapcsolatunkat az anyafölddel. Továbbgondoltam, és belehelyeztem a látottakat a jól megszokott városi életmódba, ahol már az is ritkaságszámba megy, hogy összefüggő zöld felületet lássunk. A technológia fejlődésével szép lassan egyre inkább elidegenedünk a természettől.

Az előadás technikai, klasszikus cirkuszi színvonala a már megszokott volt, fantasztikusak voltak az artisták, bár nem is vártam mást a MÜPA színpadán. Az is kifejezetten tetszett, hogy kevesebb eszközzel dolgoztak, szinte csak a saját és egymás testét használták, illetve néha labdákkal zsonglőrködtek.

A darab megnézése után olvastam csak, hogy milyen fogadtatása volt külföldön az előadásnak. A társulatot nyáron már másodjára hívták meg Edinburgh-be, a Fringe fesztiválra, ami egy világszinten is kimagasló művészeti fesztivál. Itt fantasztikus értékeléseket kapott a kritikusoktól, az ott bemutatott több ezer előadás közül az egyik legjobbra értékelt produkcióról beszélhetünk.

Úgy néztem végig a darabot, hogy a székemen egészen előrecsúsztam, nyújtogattam a nyakam és folyamatos feszültség volt a testemben, nem bírtam levenni a szemem a színpadról. Aki már látott korábbi Recirquel színdarabot, az nagyjából tudja, mire számíthat, mégis azt mondom, ne hagyja ki ezt sem, mert egészen új élményt kaphat. Aki pedig eddig még nem találkozott az újcirkusz stílussal, és akiben van némi kíváncsiság és nyitottság, annak pedig azt ajánlom, hogy vesse bele magát ebbe a kortárs cirkuszi világba. Azok pedig, akik a kortárstánc előadásokat, a szokatlan performanszokat sem tudják értékelni, azok maradjanak csak a jól megszokott színházi vagy cirkuszi előadásoknál, semmi szükség, hogy ezzel kínozzák magukat. De úgy gondolom, hogy ezúttal valami nagyszerűből maradnak ki.

Göde Anna (AKG, 11. évf.)

Recirquel Újcirkusz Társulat: My Land
MÜPA produkció
rendező, koreográfus, látvány: Vági Bence

LIKE - értesülj az új cikkekről!