Wes Anderson legújabb, egész estés filmje és egyben első sci-fije az 50-es évek sivatagos vidékére kalauzol minket. Itt rendezik ugyanis a főhőseinket is erre a kies tájra vonzó, fiatal tudósoknak szóló versenyt. A történet már a legelső percekben keretbe rendeződik, amikor is kiderül, hogy minden, amit látunk, valójában egy színdarab tévéközvetítése.

A történet középpontjában a feleségét gyászoló háborús fotós, Augie (Jason Schwartzman) áll, három kislányával és fiával, Woodrow-val, valamint a lelki problémákkal küzdő színésznő, Midge (Scarlett Johansson) és lánya, Dinah. A két család tagjai külön-külön egymásra találnak, Dinah és Woodrow a tudomány miatt, Midge és Augie pedig azért, mert mindketten sérült emberek. A film remek szereplőgárdával rendelkezik, még a mellékszerepekben is olyan színészek tűnnek fel, mint Willem Dafoe, Margot Robbie vagy Matt Dillon, de űrlényként Jeff Goldblum is feltűnik. Ám amennyire népes a sztárok száma a filmben, ez néhány esetet kivéve nincs az arcunkba tolva. Sokkal inkább a színdarab-keret fenntartása a feladatuk – jelenetüket eltévesztő színészek és színfalak mögötti felvételek, ezek adnak további hozzáadott értékeket a filmhez.

Sok kritikát kapott a film túlzott érzelemmentessége, ami a rendező újabb filmjeiben (pl. A Francia Kiadásban) jelent meg. Míg számomra az előbb említett A Francia Kiadásban ez nem volt annyira feltűnő, itt már eléggé észre lehetett venni. Ám ez nem tűnt akkora problémának, vagy legalábbis egyes kritikusokkal ellentétben én ezt nem tartom a rendező ötlettelenségének, de tény, hogy nem venne el a végeredményből, ha kicsit több érzelem jelenne meg a jelenetekben.

A film képi világa hozza a megszokott, jellegzetes Wes Anderson-i látványvilágot, ami mind a kamerabeállításokban, mind a visszatérő színösszeállításokban felismerhető. Ezt sokan szintén a kreativitás hiányának tartották, de egy ikonikus rendezői stílus nem feltétlenül ezt jelenti. A zenei repertoár viszont annál hiányosabbra sikerült. Míg korábban a zene értékes része volt a rendező filmjeinek, most a film legnagyobb részében nem is volt észrevehető. Stílusbeli változás viszont szerencsére nem történt, szóval azon ritka alkalmakkor, amikor hangsúlyosan megjelent, a szokásos típusú zenét hallhattuk.

De mindez még nem lenne elég ahhoz, hogy méltó legyen a rendező életművéhez, ha nem lenne benne valami elgondolkodtató elem. Ezt leginkább Augie és Midge kapcsolatában találhatjuk meg, ahogy a cselekmény előrehaladtával egyre közelebb kerülnek egymáshoz, megnyílnak egymásnak, ezzel megkezdve traumáik feldolgozását. Ezekre a jelenetekre van felfűzve gyász és a bizonytalanság problémája, ezzel mögöttes értelmet adva a történetnek.

Összefoglalva, az Asteroid City egy nagyon élvezhető film, annak, aki tudja értékelni a rendező szokatlan stílusát. Aki szereti Wes Anderson előadásmódját, annak kötelező megnéznie az Asteroid Cityt, a kisebb problémáktól függetlenül.

Bodnár Mihály (AKG, 8. évf.)

Asteroid City (2023, 90’)
Rendezte: Wes Anderson
Szereplők: Jason Schwartzman, Margot Robbie, Tom Hanks, Scarlett Johansson, Adrien Brody, Bill Murray, Tilda Swinton, Matt Dillon, Willem Dafoe, Steve Carell, Edward Norton

LIKE - értesülj az új cikkekről!