Annyit tudtam csak, hogy egy elsős gimnazista lány lesz a főhősöm
2023. január 14. írta: Solomon Márta

Annyit tudtam csak, hogy egy elsős gimnazista lány lesz a főhősöm

Balássy Fanni első regénye: Hol is kezdjem

Mindannyian előszeretettel olvasunk gimnáziumi éveinkről, hisz életünk fő eseményei ilyenkor történnek. Remek példa erre Leiner Laura A Szent Johanna gimi című regény-sorozata, mely országszerte közismert, imádott. Ehhez hasonló könyvre bukkantam rá nemrég az iskolai könyvtárban: Balássy Fanni: Hol is kezdjem.

Balássy Fanni az ELTE negyedéves hallgatója, 2020-ban jelent meg első könyve, mely rövid időn belül igen népszerű lett, több korosztályban is. Regénye előtt folyóiratokban is jelentek meg novellái, írásai, majd mikor a Pagony Kiadó novellapályázatán első helyezett lett, felkérték arra, hogy írjon egy könyvet nekik.

85holis1.jpg

A történet egy kilencedikes lány életét követi első gimnáziumi évében. Nevét az író nem árulta el, az a fantáziánkra maradt, azért, hogy saját magunkat tudjuk elképzelni a szerepébe. A cselekmény a gólyatáborban kezdődik, és az iskolaév végén, júniusban fejeződik be. A történet főszereplőnk életét és nehézségeit követi, de minden egyes fejezet elején kapunk egy kis betekintést is a múltjába – érdeklődéséről vagy ismerőseiről. Szól ez a kötet mindenről, ami fontos ebben a korban: barátok, szerelem, partik… stb. Olyan témákat is előhoz, ami szerintem az ifjúsági könyvekben nem elég gyakori: például a halál és a válás témája. Szerencsére a tinik többsége a halál melankóliáját nem ismeri, de a válás napjainkban, társadalmunkban elég gyakori. Általános iskolában az osztályom 2/3-ának hetente, kéthetente kellett vándorolnia egyik szülőtől másikhoz. És míg a gyereknek minden szükséglete ki lett elégítve, ez a folytonos változás és a két szülő közötti nézőpontkülönbség is leterhelő, kimerítő lehet, amit az iromány kiválóan ábrázol.

A könyv egyik jellegzetessége az, hogy minden egyes fejezet úgy indul, hogy: „kezdem ott, hogy…”. Emellett a könyv szerkezete hónapokra van bontva, azon belül is kisebb fejezetekre, így követhetjük a történet menetét. A főhős életébe csak a fontosabb eseményeknél látunk bele, ezeknek az időköze meglehetősen változó.

Főszereplőnk érdeklődési köre rendkívül sokszor jelenik meg, és mivel az író már a húszas éveiben jár, a kilencedikes lányt páran koravénnek találják. Bár a véleményem szerint a Beatles meg a Gilmore Girls emlegetése teljesen jellemző a mai napokra is, vannak olyan részek, amikor olyan dalokra utal, amik már csak egy nagyon szűk körben ismertek. Továbbá úgy gondolom, hogy a történetek néha klisékre épülnek, például egy legjobb barátra, akivel sok éven át csak egyszer veszett össze, vagy amikor nem érkezik meg a ruhája a bálra, és gyorsan kell mást találnia… és tudnám még sorolni.

85holis2.jpg

Összegezve, a könyv egy izgalmas olvasmány, én egy nap alatt olvastam el, nem tudtam lerakni. Bár a könyv egy gimnazistáról szól, bármilyen korcsoportnak érdekes lehet, akár magunkat is megláthatjuk a lány cselekedeteiben – így mindenkinek ajánlom. Igazán remélem, hogy a szerzőnek a jövőben lesz lehetősége egy regény-sorozatra, érdekes folytatás születhet belőle.

Solomon Márta (AKG, 8. évf.)

A címben szereplő idézet ebből az interjúból származik
Fotó: Rusznyák Csaba, Gyulai Hírlap

 

LIKE - értesülj az új cikkekről!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://subject.blog.hu/api/trackback/id/tr3918026322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása