Idén először vettem részt az iskolai sítáborban. A buszokhoz 6:30-ra kellett kiérniük azoknak, akik az iskola által ajánlott boltból bérelték a sílécüket. Nagyon korán volt, ezért forgalom se volt a városban, és miután felvettük az egyik évfolyamtársamat, meg is érkeztünk a buszokhoz. Nagyon megijedtünk, mert senki nem volt még ott. Tényleg senki. Azonban a buszok már nyitva voltak, ezért le tudtuk foglalni a legeslegjobb helyeket. Az emeletes busz második szintjén legelöl tudtunk ülni. Indulás előtt még mindenki be tudott menni az Auchanba kaját venni a következő 5 napra.

Az út jól telt, és elöl még kényelmes is volt. A többiek beszélgettek, meg kitekeredett nyakakkal kártyáztak a mögöttük lévőkkel. Mi a filmnézők csoportját erősítettük, az egyik barátnőmmel és megnéztük az első Avatart, mert nemrég jött ki a második rész, és nem akartunk annyira lemaradni. Nem nyerte el a tetszésünket, de annyira rossz se volt – mondtuk nagy okosan.

Amikor megérkeztünk, még sokan szerettek volna változtatni a szobabeosztásukon, de azok közül, akiket ismerek, senki nem járt sikerrel. A mi szobánk a többiekéhez képest nagyobb volt, és más évfolyamról jött emberekkel sem kellett együtt aludnunk.

Az első napon mindenki nagyon várta a síelést. Szerencsénk volt, mert sütött a nap. Minket, a kezdő síelőket két csoportba osztottak. Megtanultunk „pizzában” lemenni a gyakorlópályán. Délután a szobánkban táncoltunk és nagyon jót beszélgettünk.

Az ételt három turnusban kaptunk, mert egyszerre nem fértünk volna be az ebédlőbe. Mi voltunk az első reggelizők 7-kor, és az első vacsizók 6-kor. Ez annyiban volt jó, hogy a mi buszunk indult reggel a legkorábban, így mi síelhettünk a legtöbbet, mert mindenkinek négykor kellett visszaindulnia.

Másnap reggel már jobban tudtunk síelni, és ha hiszitek, ha nem, nap végén a piros pálya felére is felmehettünk. Szerintem ez egy kicsit elhamarkodott döntés volt, hiszen mi másfél óra alatt tudtunk lejutni, míg a jól síelő évfolyamtársaink a hegy tetejéről 4 perc alatt tudtak lejönni, amikor nagyon siettek, hogy elérjék a négykor induló buszt. A szállásra visszatérő nagyjából 30 perces buszúton mindig szólt a zene, és volt szerencsénk hallani a hetedikes lányok és a tizedikes fiúk hangját.

A harmadik nap már sokan voltak betegek, voltak, akik lesérültek, és egyre többen voltak fáradtak. Nagyon nyomta a síbakancs a lábamat, de szerencsére az egyik barátnőmnél volt olyan krém, amivel az idősek szokták a fájó végtagjaikat kenni, és az sokat segített. A síelést egyre jobban tudtam élvezni, és azt mondták a többiek, akik láttak minket a felvonóról, hogy nagyon szépen fejlődött a csoportunk. Az oktató is nagyon jó fej volt, türelmesen megvárta azokat, akik még nem éreztek rá a technikára.

Este, rejtélyes módon, a szobánk előtt lévő rémisztő babát ábrázoló képre két lyuk került. Ma sem tudjuk, ki tette. Másnapra már két csoda szép új kép helyettesítette azt az egy csodát.

Esténként mindig volt a mi évfolyamunknak egy beszélgetése Noémivel, a felügyelő tanárunkkal. Ezek után a többiek maradtak, és sokáig beszélgettünk.

Az utolsó síelős napon hullafáradtan keltünk ki az ágyból, én pedig véletlen visszaaludtam a szobatársammal. Reggeli előtt 7 perccel keltünk fel, de végül odaértünk időben, és megtömtük a bendőnket.

Amikor megérkeztünk a sípályára, mindig nagy kavarodás volt, sokat kellett várni, amíg mindenki megkapta a sícuccát. Felcsatoltuk a léceket és felmentünk a hegy tetejére. Aznap már gyorsan le tudtunk jutni a csoporttal a piros pályán. Nagyon büszkék voltunk magunkra, és már mi is a hegy tetején lévő hüttében tudtuk enni a császármorzsánkat. Egy ebéd, itallal együtt, általában 15 euró volt. Síelés után bementünk a boltba vásárolni. Az egész busz a bolt előtt álló jégcsapevőkre várt, de végül ők is beszálltak a buszba, és végre megtehettük azt a két kanyart a szállásunkig. A vacsi elfogyasztása után még sokat beszélgettünk.

Másnap elindultunk visszafelé. Volt egy hetedikes, aki el akarta venni a helyünket, de szerencsére mi maradtunk ott, elöl. Sokan aludtak a buszon, kiosztották a „legtöbb kesztyűt elvesztő” és hasonló érdemű díjakat. Az Auchan parkolójában elköszöntünk egymástól, és megállapodtunk abban, hogy nagyon jó egy hetet hagytunk magunk mögött, egy csomó élménnyel.

Kovach Alma Anna (AKG, 8. évf.)
a szerző képeivel

LIKE - értesülj az új cikkekről!