Egy esős vasárnap délután az egyszeri diákújságíró felment a Netflixre azzal, hogy megnéz valamit franciául, hogy gyakorolja végre egy kicsit a nyelvet. Nos, ehelyett rákattintott a jelenlegi magyarországi Netflix-toplista élén álló Squid Game című sorozatra, azzal, hogy megnéz egy epizódot – talán tetszik, talán nem –, utána meg majd valami franciát. Nem így történt.

Ehelyett a Squid Game (magyar címén: Nyerd meg az életed) című borzasztó és lenyűgöző dél-koreai horror-thriller sorozatot kezdtem el nézni, amelyben főszereplőnk, a Seong Gi-hun nevű, vészesen eladósodott középkorú fickó egy beteg, élet-halálra menő játékba keveredik, ahol elképzelhetetlen mennyiségű pénzt lehet nyerni a legvégén. Lényegében hat különféle, Koreában néhány évtizeddel ezelőtt népszerű gyerekjátékot (köztük található a „Squid Game”, azaz a tintahal-játék is) kell játszaniuk a játékosoknak hat nap alatt, és aki veszít, az meghal. Bár ez a legelején nincs így kimondva. Csak azt közlik, hogy aki veszít, „eliminálják” – de az első játékig ez nem egészen derül ki, ezért kétszázötven ember meghal, akiknek fogalmuk sem volt róla addig, hogy mi volt a tétje a dolognak.

A játék résztvevői az első tömegmészárlás után, felháborodásukban, nagyon kis többséggel megszavazzák, hogy legyen vége a játéknak (a játékszabályokban benne van, hogy ez lehetséges, tehát ha a többség egyetért, elengedik őket), majd hazamennek. A második epizódban megismerjük jónéhány játékos életét és kilátástalan helyzetét, akik szép lassan rájönnek arra, hogy egy horrorjátékban meghalni semmivel sem rosszabb, mint maga a kapitalizmus (vitatható álláspont, de ezt az üzenetet közvetíti tulajdonképpen a sorozat), és 93%-uk önként és dalolva visszamegy a játékba. Így a Squid Game folytatódik, és a hátralévő öt játszma során egyre betegebb és kegyetlenebb módon gyilkolják le a játék szervezői az embereket, illetve a játékosok egymást, míg a végén csak egy győztes marad. Nagyon szépen kirajzolódik a történetben az a folyamat, ahogy az eleinte nagyrészt barátságosan, normálisan viselkedő, a tömegmészárláson felháborodó játékosokat felőrlik a borzasztó körülmények, és lassacskán egymás ellen fordulnak. A sok esetben már kezdettől sem igazán szimpatikus emberek szörnyű gazságokat követnek el egymás ellen, és a vége felé már fel sem merül bennük, hogy ebből ki is lehetne szállni.

Tulajdonképpen a dollárárverés-jelenségnek egy példáját láthatjuk a sorozatban. (A dollárárverés egy pszichológiai kísérlet, amelyben egy egydolláros bankjegyet „bocsátanak árverésre” egycentnyi kikiáltási áron, amelyre aztán licitálni kell, és a második legnagyobb ajánlatot adónak is ki kell fizetnie azt, amit bemondott. Az esetek nagy részében az emberek eljutnak az egydolláros árig, majd afölé is, mivel úgy érzik, már túl sokat veszítettek, nem lehet most kiszállni, amikor elvileg még nyerhetnek is.) A sok traumától, félelemtől és szenvedéstől, amit átéltek, úgy érzik, most már nem tehetnek mást, mint hogy folytatják, túlélik, és lekaszálják azt a sok-sok pénzt.

A sorozat a nézőt is a teljes mentális összeomlás szélére kergeti. Egyrészt a furcsán ellentmondásos vizuális környezettel: az átlagosan kinéző, zsúfolt, de (eleinte…) tiszta hálóteremmel, a játéktermeket és a hálót összekötő lépcsős-zegzugos folyosó gyönyörű, vibráló, játszóházra vagy cukrászdára emlékeztető színvilágával, az alapvetően pozitív hangulatú klasszikus zenékkel (pl. Kék Duna keringő) és a gyerekes játékokkal, a horrorosan tipikus rémisztő robot-babával, aztán meg persze a rengeteg hullával és vérrel. Az utolsó előtti játék, amikor egy üveglapokból készült hídon kell végigugrálniuk egymás után a játékosoknak, úgy, hogy nem tudják, az erős üveglapra ugranak-e rá vagy a gyengébbre, ami be fog törni alattuk, borzasztóan stresszes nézőként is.

Aztán persze épp elég undorító, fizikai borzongásra építő jelenet is van, főleg a játék „katonái”, vagyis személyzete által szervezett szervkereskedelemhez kapcsolódóan. A meghalt emberek holttestét ugyanis begyűjtik a játéktérről, aztán nem éppen kölcsönös beleegyezésen alapuló szervadományozó programban részesítik őket, hogy némi pénz is legyen a dologból. De ha az ember utánaszámol (bár nem igazán tudom, mennyibe kerül egy emberi vese a dél-koreai piacon), pénzügyileg nem éri meg ilyen beteg játékot szervezni, a logisztikai költséget és a nyereményt is beleszámolva, csak azért, hogy eladhassák a vesztesek szerveit. Kell, hogy legyen tehát egy másik motiváció a szervezés mögött, és van is. Ezek a szervezők és a nézők (VIP vendégek, gazdag fehér amerikai férfiak – természetesen) egyszerűen csak szadista barmok, és szeretik nézni, ahogy emberek kinyírják egymást.

Ezt megtudva valahogy még rosszabb és ijesztőbb lett az egész. Nyilván a szervkereskedelmet se helyeslem, de a puszta szadista élvezetek miatt megölni és megöletni ennyi embert, az minden gonoszság netovábbja. Ettől is olyan hátborzongató nézni a sorozatot, közben pedig mégis nagyon izgalmas és abbahagyhatatlan (én két nap alatt néztem végig mind a kilenc, kb. 40-50 perces részt, és bár nem lettek rémálmaim tőle, azért tényleg leginkább erős gyomrúaknak ajánlom csak a sorozat megtekintését). A lövöldözős részek annyira nem akasztottak ki, de a hullaboncolásnál le kellett takarnom a képernyőt, vagy el kellett fordulnom, ami annyiban volt probléma, hogy így nem értettem, mi történik, mert koreaiul néztem a sorozatot, feliratokkal, és nem értek koreaiul. (Egyébként a második epizódtól már francia felirattal néztem, úgyhogy végül mégis gyakoroltam egy kis franciát, ahogyan a cikk elején említettem a szándékom.) Így hát a korhatár-besorolást nagyon is komolyan kell venni, de felnőttek között, ha valaki lelkileg késznek érzi rá magát, nagyon is ajánlom, hogy nézzétek végig a sorozatot. Tényleg zseniális, azonnal beszippant a nyomasztó, de érdekes világába, és a végén alaposan el is gondolkodtat a társadalmi igazságosságról, a kiszolgáltatott emberek helyzetéről és a kapitalizmus rendszeréről. A sorozat erős társadalom- és kapitalizmuskritikájával nem kell egyetérteni, de mindenképpen érdemes megnézni. Lehetőleg koreaiul, magyar vagy angol (vagy francia!) felirattal, mert úgy mindenképpen hitelesebb az élmény.

Mörk Márta (AKG, 12. évf.)

Nyerd meg az életed (Squid Game, 2021)
Rendezte: Dong-hyuk Hwang
Főszereplő: Jung-Jae Lee

LIKE - értesülj az új cikkekről!