Olyan szerencsés (vagy nem szerencsés) helyzetben vagyok, hogy van négy fiú öcsém. Ebben a cikkben e csodás helyzetnek előnyeit s hátrányait fogom taglalni.

Az első dolog, és számomra a legfontosabb az, hogy megtanulok alkalmazkodni. Mindenhol és minden helyzetben. Mindenféle szituációban: amikor sokan vannak körülöttem, amikor kevesen, amikor jókedvűen, amikor szomorúan.

Szerintem jó, hogy nem kell mindig felnőttesen viselkednem. Nincsenek idősebb tesóim, ezért nem kell azon izgulnom, hogy valamit rosszul csinálok vagy nem viselkedek elég „éretten”. Másfelől pedig, azokhoz képest, akiknek csak nagyobb tesóik vannak, sokszor érzem, hogy komolytalan vagyok vagy a koromhoz nem elég érett.

Mint legidősebb testvér, én vagyok a példakép, a jó gyerek, akihez a többi tesóm szeretne hasonlítani. De ennek nem csak jó oldala van, mert tök nagyok az elvárások, főleg, ha azokat igazából nem is várják el tőled, csak te érzed kötelességednek igazodni ezekhez. Nekem sokkal inkább a szüleim azok, akiktől tanulok, az ő viselkedésüket veszem át. Például én másodikban tanultam meg az első csúnya szavamat, míg a legkisebb tesóm már háromévesen tud cifrán káromkodni, és ezért minket, a nagyobb tesókat okolom.

A pozitívumok közé sorolom, hogy amikor verekedünk (esküszöm, most már egyre ritkábban), akkor én vagyok a legerősebb, ezért ha egyszerre három irányból jönnek, akkor is le tudom őket győzni. Legalábbis eddig így volt, lehet, hogy most már erősebbek nálam. Remélem nem.

Ha négy tesód van, akkor valószínűleg tisztában vagy azzal, hogy sosincs csend a házban. Az a rémisztő, ha csend van. Ja, és még valami, amire számíthatsz: sosem vagy egyedül. Úgy kell lerázni a tesóidat, ha azt szeretnéd, hogy egy kicsit egyedül legyél. Felmegyek a szobámba, jönnek utánam, átmegyek egy másik szobába, két perc múlva az egész stáb ott van. Ilyenkor szoktam kiborulni, és cukorkákat ígérni nekik, ha elmennek. Ha esetleg ketten elmennek játszótérre vagy valahova máshova, akkor mindig olyan szokatlan a csend, és az, hogy nem történik semmi. Ha ott vannak, az a baj, ha meg nem, akkor az. Ennyi.

Az viszont elég rossz szokott lenni, hogy ők mindig tudnak valamiről beszélni, gyerekesen röhögcsélni, én meg az esetek 90%-ában kimaradok ezekből, mert vagy nem tartom humorosnak amin nevetnek, vagy csak nem értem a különböző focisták taktikájának nevét, esetleg a jelenlegi kedvenc Roblox játékuk értelmét.

A másfél év korkülönbség köztem és a legidősebb öcsim között sokkal többnek tűnik. Tíz percnél tovább nem lehet komolyan elbeszélgetni velük, és nem azért, mert nem értelmesek, hanem azért, mert nem ugyanazok a problémák foglalkoztatnak minket. Ezért még nem velük tárgyalom meg pici szívem fájdalmait. Remélem, ez még változni fog.

Mi, mint egy ötösfogat, tudunk csapatmunkában dolgozni. Például, amikor a reptéren vagyunk, mindenki tudja mi a feladata: ki hány/mekkora csomagot visz, ki felelős a legkisebb tesómért, és tudjuk, hogy a reptéren komolyan kell viselkedni. De ennek a csapatjátéknak a része sajnos az is, hogy amikor van egy édességed, akkor annak csak az ötödét eheted meg. Ha pozitívan állunk hozzá, akkor mondhatjuk, hogy a testvéreid csak azt szeretnék, hogy egészséges maradj.

Befejezésként annyit szeretnék még megjegyezni, hogyha van négy tesód, akkor az négy ellenséget jelent, ugyanakkor négy test-vér szövetséget is.

Kovach Alma Anna (AKG, 8. évf.)
A kép a cikkíró tulajdona

LIKE - értesülj az új cikkekről!