2023. július 10. írta: Varga Adél

Az életmentő elsősegély

Minden ember kerülhet olyan helyzetbe, ahol segítséget kellene nyújtania, vagy saját magának kellene segítség. Ilyen szituáció megeshet az utcán, a munkában. Sajnos sokan nem tudnak ilyen esetben segíteni, csak elmennek egy rosszul lévő ember mellett. Sokak nem tudják, mit kell csinálni, vagy csak szimplán félnek odamenni. Bár a jogosítvány megszerzéséhez meg kell tanulni az elsősegélynyújtás alapjait, ezt a tudást, ha valaki nem gyakorolja, akkor az hamar kikopik. Arról nem is beszélve, hogy az elmélet és a gyakorlat nagy mértékben eltér egymástól.

Az, hogy valaki nem megy oda, megszokott, mivel sokan félnek a sérült / rosszul lévő ember reakciójától. Azt mondják, hogy az a legrosszabb döntés, ha nem mész oda segíteni. Ez általában igaz is, mivel ha a buszmegállóban ott fekszik valaki, érdemes csak megkérdezni tőle, hogy jól van-e. De létezik olyan helyzet is, hogy úgy ítéljük meg, hogy odamenni veszélyes lenne. Például azért, mert az úttest közepén fekszik az illető, vagy mert valamilyen tudatmódosító szer miatt kiszámíthatatlanul viselkedik. Ilyenkor az a legjobb, ha nem megyünk oda, hanem előtte biztosítjuk a helyszínt (lehetőleg segítséggel). Ha ez nem lehetséges, akkor tényleg nincsen más, mint hogy segélyhívóval segítséget kérünk. Emiatt az elsősegélynyújtás legelső és legfontosabb lépése a biztonság megteremtése. Csak akkor segítsünk, ha az számunkra biztonságos (még mindig jobb egy halott, mint kettő).

Az eddigi tapasztalataim alapján a legtöbben egyből a mentő hívását tartják a jó megoldásnak. Bármilyen helyzetben ehhez folyamodnak, lehet a szituáció egy kartörés, epilepsziás roham vagy hirtelen szívhalál, mindenki szerint a mentő jó megoldásnak bizonyul. Valószínűleg a mentőállomás ezért (is) van ennyire leterhelve. A „felesleges” mentőhívás esetleg egy más, sokkal komolyabb esettől vesz el egy mentőautót. Persze sokszor megnyugvást jelent az, ha kijönnek a szakemberek, mégis jobb, ha mi magunk is rendelkezünk legalább egy olyan alaptudással, hogy mérlegelni tudjuk a mentőhívás szükségességét, és el tudjunk látni az apróbb sérüléseket. Egy kartörésnél például egy sál segítségével meg lehet tartani a sérült végtagot, és csak azután kell bemenni a kórházba röntgenre. Természetesen vannak olyan helyzetek, ahol muszáj szakmai segítséget hívni. Ha például egy összeesett embert látunk, akinek nincs légzése, akkor segítségért kell kiáltani és mentőt kell hívni. A telefonos mentőirányító tudja, mit kell tennünk olyan szituációban is, ahol tehetetlenek vagyunk, de szerintem mégis az a legjobb, ha mi is tudjuk, mit kell tenni (vagy éppenséggel azt, hogy mit nem lehet tenni). Természetesen ez nem azt jelenti, hogy képzett orvosoknak kell lennünk, és mindent jobban kell tudnunk, mint a szakmabelieknek. Sőt! Hallgassunk rájuk, csak segítsük a munkájukat.

Sok önkéntes szervezet tart rendszeresen elsősegélyképzéseket, és ezek nagyon hasznosak lehetnek mindenki számára. Sokan elmondhatják, hogy nekik már nem kell a képzés, úgyis megtanulták még anno a jogsinál, és majd ha szükség lesz rá, úgyis elő jön a tudás. De gyakorlás nélkül a tudás kikopik, a protokollok pedig folyamatosan változnak. A tudás pedig stresszhelyzetben sokszor nem jön elő. Sokan lefagynak egy éles helyzetben. Ezért lényeges a gyakorlás és a stresszkezelés.

Ahhoz, hogy az emberek közt is elterjedjen az elsősegélynyújtás fontossága, jó lenne, hogy az Országos Mentőszolgálat kampányairól mindenki értesülne. Az OMSz egyik fontos kampánya szólt az ÉletMentő nevű telefonos alkalmazásról, ami bármilyen vész esetén tud mentőt hívni, és tudja, hogy hol van a legközelebbi segítő pont és defibrillátor. Ennek online is utána lehet olvasni az elsosegely.hu oldalon.

Nálunk az iskolában szakkörként van lehetőség elsősegély tanulására. Az első évben (kezdő szinten) rakjuk le az alapokat, majd évente egyre feljebb kerülünk (haladó és utána prémium csoportba). Én ebben a tanévben kezdtem el tanulni, és nagyon örülök, hogy elkezdtem ezt a szakkört. Az elsősegély megtanulása nagyon fontos, ezt én a saját bőrömön tapasztaltam meg.

Egyszer társaságban buszoztunk, amikor hallottuk, hogy a busz hátuljából kiabálni kezdek, hogy valaki rosszul lett. A csoportból hárman tanultunk elsősegélyt, így egymásra néztünk, majd odamentünk. Megláttuk a rosszul lévő embert, aki rángatózott a busz ülésén. Ezen a ponton mind a hárman máshogy reagáltunk. Először elüvöltöttük magunkat, hogy mindenki menjen odébb, és szálljon le, ha tud. Én csak emelt hangerővel voltam képes kommunikálni, így szóltam az egyik barátomnak, hogy hívjon mentőt, aki bár a számot beírta, de utána lefagyott, így a kezembe került a 112-es segélyhívóval kicsöngő telefon. Szóltam a többieknek, hogy a rángatózó nő mellett lévő kisgyereket vegyék ki az ülésről (mivel be volt szorítva). Láttuk, hogy a nőt (valószínűleg) a saját lánya fogta le. Szóltunk neki, hogy engedje el, és csak a sérült fejére vigyázzon, hogy azt ne verje be, de sajnos nem értettek magyarul, így a nő lefogva maradt. A buszsofőr ekkortájt érkezett oda a busz végébe, és teljes nyugodtsággal azt mondta, hogy nincs baj, nem halt meg senki. Lehet, hogy én vagyok elvetemült gondolkodású, de ha a buszt le kellett állítani egy eset miatt, akkor ott nem valami fényes a helyzet. Nem hiszem, hogy a sofőr ártani akart volna bárkinek is, de a rosszul levő nőnek cukrot szeretett volna adni. Nekünk kellett elmondani neki, hogy epilepsziás rohama van a hölgynek, és hogy etetni-itatni nem lehet. A roham elmúlása után a nő elájult, és majdnem egy percig nem volt magánál. Miután a nő 20 perc után teljesen jól lett és magához tért, el szeretett volna menni. A mentőt ekkor már réges-régen kihívtuk. Mindenki tétlenül várt, mire az autó 55 perc után kiérkezett. Három nagyon kedves fiatal mentős jött ki. A nő nem szerette volna, ha megvizsgálják, így szegényeknek nem sok dolguk volt. Bár nagyon sajnálom, hogy nem tudtak hamarabb kijönni, hibáztatni nem tudom őket, maximum a rendszert. Nyilván, ha valaki mentőt hív, akkor az a legfontosabb, hogy nála legyen ott a leghamarabb, és neki ne legyen semmi baja. Ez természetes, hogy önmagunkat mentjük, és elvárjuk, hogy minket mentsenek meg. Ezen kívül szomorúnak tartom, hogy egy buszsofőrnek annyi képzése sem volt, hogy el tudjon látni egy ilyen helyzetet. Nem azt várom el az emberektől, hogy mindig mindent tudjanak, de az, hogy egy népszerű buszvonalon, ahol naponta több ezer ember jár, a sofőr nem tud kezelni egy ilyen helyzetet, az szinte már szánalmas. Természetesen ez nem vetíthető ki az összes buszsofőrre, de ez az eset erősíti meg azt, hogy a jogosítványnál szerzett tudás kikopik.

Egy másik eset, amivel találkoztam, az az volt, hogy egy részeg férfi a földön feküdt. Már álltak körülötte, mire odaértem, de senki se mert / tudott vele kommunikálni. Odamentem hozzá, és megkérdeztem, mi a baja és hogy mi történt. Természetesen volt bennem félelem. Egyedül lehet, hogy oda se mertem volna menni, de miután a férfi, amit tudott, elmondott, sokkal könnyebb volt a dolgunk. Bár a mentő már rég ki lett hívva, a várakozási időt csak az tudta meggyorsítani, amikor a férfi erős mellkasszúrásra panaszkodott. A mentősök egy utcán fekvő emberhez (akiről nem tudni semmit) nem mennek ki gyorsan, mivel az is lehet, hogy csak alszik. Viszont ha nem eszméletlen, és tudunk vele beszélni, akkor a segítség kiérkezésének lehetősége is nagyobb lesz. Amikor már a szívpanaszokkal küzdő férfihez hívtuk újra a mentőt, az autó tíz percen belül megérkezett. A két mentős, amikor kiszállt és felmérte a helyzetet, látszott az arcukon, hogy ez csak egy szokásos napi rutin esetnek minősül. Minden tiszteletem az orvosoknak és mentősöknek, akiknek minden egyes emberhez ki kell menniük. Attól függetlenül, hogy egy olyan emberről van szó, aki a saját vizeletében fekszik vagy egy luxusvillában él Budapesten. Mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy ezeken az embereken múlik az életünk. Segítsünk nekik úgy, ahogy tudunk. Az orvosokra mindig szükség lesz. Attól még, hogy valaki tanul elsősegélyt, nem számít egészségügyi dolgozónak. Ugyanolyan laikus, mint mindenki más.